
A vállalat története
Heinrich Koch, a Sikoplast alapítója már fiatal éveiben is ezermester és feltaláló volt. Fiatalon kitanulta az esztergályos szakmát a Mletzko & Walterscheid cégnél Siegburgban, ezáltal ismereteket szerzett a gépészetben is.
Röviddel a tanulmányai után önálló vállalkozásba kezdett a szülei házában egy esztergapaddal, ahol fúrógépekhez és esztergagépekhez gyártott gépállványokat és vázakat. Nagy becsvággyal és sok szorgalommal kiépítette saját üzletét, termékpalettáját pedig műanyag termékekkel bővítette.
1952-ben a cége, a „Sieg-Műanyagok” első alkalommal vett részt a műanyag-vásáron Düsseldorfban, ahol bemutatta innovatív termékeit. Heinrich Koch mindig újabb ötletekkel állt elő és számos szabadalmat megszerzett a találmányaihoz a műanyagfeldolgozó iparban.
Összeállt Battenfelddel, de az együttműködés nem tartott sokáig. Így Heinrich Koch kiszállt és 1956-ban letette a mai Sikoplast cég alapkövét.
Amikor a hetvenes évek elején az olajválság miatt átmenetileg nagy mértékben megnövekedett a műanyagok nyersanyagára, létrejött egy új piac, az újrahasznosító berendezéseké
Heinrich Koch ebben látta meg a vállalata jövőjét és ettől az időponttól kezdte meg a műanyagok újrahasznosítására szolgáló berendezések és rendszerek fejlesztését. Ezt a fejlesztést következetesen folytatta még akkor is, amikor más vállalatok már felhagytak vele. Sikerének egyik alapköve a kúp formájú csigás extruder. Ez a gyakran lemásolt csigarendszer képezi ma is, módosított formában a SIKOPLAST újrahasznosító berendezések szívét.
1986-ban került sor a mai SIKOPLAST Recycling Technology alapkőletételére. A SIKOPLAST cég szállítói programja azóta folyamatosan épül ki és bővül. A konvencionális, a gyártási hulladék feldolgozására szolgáló újrahasznosító berendezések mellett a mai szállítóprogramba tartoznak még mosóberendezések és rendszerek a Post-Consumer hulladékok feldolgozására, továbbá silók, szállítószalagok, vágómalmok és granuláló rendszerek is.
A mai SIKOPLAST Recycling Technlology új alapját 2021-ben teremtette meg, az új értékesítési- és szolgáltatási iroda Troisdorfba költöztetésével.
1952
Heinrich Koch – Tüftler, Dreher, Unternehmer

„Sieg-Kunststoffe" – erster Messeauftritt in Düsseldorf

1956
Gründung der „SIKOPLAST Maschinenbau Heinrich Koch GmbH"

Erfindung des konischen Einschneckenextruders

1970
Die Ölkrise schafft einen neuen Markt

1980
Pionier bei Kaskadenextrusion & Film-to-Film-Anlagen

1986
Gründung der Polyrec-Kunststoffrecycling Verwaltungs-GmbH

1989
Start des weltweiten SIKOREX Systems

2000
Produktionswerk in Ungarn

Unser Team – der Motor hinter den Maschinen

Erste eigene UWG – platzsparend & mobil

2010
Internationales Wachstum

2020
Übernahme durch neue Gesellschafter

2021
Umzug ins neue Vertriebs- und Servicebüro in Troisdorf

2026
70 Jahre SIKOPLAST






